Startlap | Kapcsolat | Kedvencekhez






Tartalom töltése....

Kinyitott a felújított vásárcsarnok2019.11.15.

Megnyitotta kapuit a felújított győri vásárcsarnok november 15-én, pénteken reggel 6 órakor.

A teljes rekonstrukción átesett épületben a korábbinál lényegesen jobb körülmények között, komfortos környezetben kínálják portékáikat a termelők, kereskedők és vásárolhatnak a látogatók. A nagyobb hasznos területnek, a több üzletnek köszönhetően az áruválaszték is bővült. A beruházás részeként elkészült a csarnokkal közvetlen összeköttetésben lévő pakolólemez, így az autóval érkezők is kényelmesen találnak járművüknek megállóhelyet.  

Mint ismeretes, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a GYŐR-SZOL Zrt. mint konzorciumi partner a győri Vásárcsarnok épületének átalakítására, a hozzá kapcsolódó parkolólemez építésére és a létesítményhez tartozó terület megújítására a Zöld város kialakítása Győrben (TOP – 6.3.2-15-GY1-2016-00001) projekt keretében 3 milliárd forint támogatást nyert. Az összességében 3,7 milliárd forintba kerülő program keretében teljesen felújították a vásárcsarnokot, parkolólemezt építettek, megszépültek a környező terek, zöldterületek.

A Herman Ottó utcai Vásárcsarnok felújítását, hozzá kapcsolódóan parkolólemez építését, valamint zöldterület-fejlesztést is tartalmazó projekt 2018. júliusában vette kezdetét. Magának a győri vásárcsarnok épületének átfogó rekonstrukciós munkálatai tavaly szeptember első felében kezdődtek.

A beruházás eredményeképpen egy korszerű gépészeti technológiával rendelkező csarnoképület valósult meg. Az új, akadálymentesített vásárcsarnokban összesen 51 üzletet alakítottak ki, ami 10 egységgel több, mit az átépítés előtt volt, ezáltal bővül a kínálat. Készült továbbá 4 darab elárusító pult is. A boltok áruval történő ellátása immár zárt rendszerben történik. Az új vásárcsarnok komfortját többek között a vásárlókat kiszolgáló lift, mozgólépcső, a főbb bejáratoknál önműködő ajtó és automata légcserélő rendszer fokozza, a biztonságról tűzjelző rendszer gondoskodik. A létesítmény villamos áram ellátásában megjelenik a zöld energia, amelyet az épület tetejére telepített napelemes rendszer szolgáltat. Az új vásárcsarnok távfűtött, a jobb helykihasználás érdekében padlófűtés üzemel. A piactéren az őstermelők immár jobb körülmények között továbbra is bő választékban értékesítik a felhozatalukban szereplő zöldségeket és gyümölcsöket.

A vásárcsarnok épülete hétfőnként továbbra is zárva lesz. Kedden, csütörtökön és szombaton 6 és 15 óra, szerdán és pénteken 6 és 17 óra, vasárnap 6 és 11 óra között tart nyitva.

A beruházás keretében a csarnok és a parkolólemez közötti területen megépült a kereskedők utcája is. Ez a ruha, iparcikk és szezonális termékek árusítására kijelölt terület díszburkolatot és tetőt kapott. A kereskedők utcájában 30 stand található. A korábban a vásárcsarnok melletti faházakban üzemelő büfék a vásárcsarnokba integrálódnak, így a 8 vendéglátó egység ugyancsak a komfortot emeli.

A vásárcsarnok épülete közvetlen kapcsolatban áll a szomszédságában felépült parkoló lemezzel. November 15-ét követően a vásárlók az első órában ingyenesen állhatnak meg a parkolóházban, ennek letelte után a díj óránként 200 forint.


vissza | Megnézték: 135

gyorszol facebook logo
December 2019
H K Sz Cs P Sz V
       1
2
3


6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
Gy?r Széchenyi István Egyetem Gy?r Nagytérségi Hulladékgazdálkodási ?nkormányzati Társulás Pannon-Víz Zrt. Innonet Gy?ri Kosárlabda Club Gy?ri Ipari Park
A www.gyorszol.hu internetes portál összes tartalma szerzői jogvédelem alá esik.
2004-2010 copyright GyorSzol zRT. |
admin | Adatvédelmi tájékoztató